Egy korszak vége GERA MIHÁLY Budapest, 1931. október 26. – Budapest, 2014. május 7.

Gera Mihály kabátjában

Egy korszak vége?
Gera Mihály emlékezete 2022. 02. 03.
Elfogult vagyok, de ez nem is lehet másként. Elfogult vagyok, mert Gera Mihály példaképem, mentorom, tanárom, könyveim szerkesztője és kiadója, továbbá mélyen tisztelt barátom volt. Ha tehát bármit mondok, bármit állítok vagy elhiszik, vagy nem. Ezért nem vállalkozom, nem vállalkozhatok arra, hogy mindenkori magyar fotóművészet történetében elhelyezzem, megítéljem, tudományos érvekkel hitelesen felrajzoljam Gera Mihály páratlan munkásságának jelentőségét. Én azt állítom: Gera Mihály korszakalkotó személyiség. Nem használok múlt időt, mert hiszem, hogy az az intenzív, több mint harminc év, amit a fotóművészet korszerűsítése, oktatása érdekében kifejtett, a mai napig hat, munkásságának, megjelent írásainak, lejegyzett gondolatai gyűjteményének, cikkeinek tanulmányozása megkerülhetetlen. Könyvek, fotóalbumok százai őrzik szellemiségét, még akkor is, ha nevét sokszor elfelejtették kiírni. Tanítványainak, híveinek számát megbecsülni sem lehet. Képolvasás. Az alkotó és a fénykép nézője közötti kapcsolat esztétikájával foglalkozó tantárgyat, én inkább fotóesztétikai tudományágnak nevezném, amelyet ő tanított. Példakép volt tiszteletet parancsoló megjelenésével, szókimondásával, mértéktartásával, a fotóművészet iránti elkötelezettségével. Kevés fotós – vagyis ki-ki ahogy nevezi magát, lett légyen fotóművész, fotográfus vagy fotóriporter – veszi olyan komolyan saját fényképét, mint amilyen komolyan vette Gera Mihály az eléje kerülő alkotást. Mert bár ő maga nem fényképezett, de pontosan bele tudta élni magát az alkotó helyébe, és minden álságot, pontatlanságot, belemagyarázást, felületességet, pongyolaságot észrevett és szóvá tett. Akiben volt kurázsi elfogadta a kritikát, de aki csupán csak dicséretre vágyott, az elsomfordált. Pengeéles fogalmazásával, a nyelv alázatos tiszteletével tanította nem csak a fotográfusokat, hanem a fotóról gondolkodó-író tanítványait, kollégáit, múzeumi barátait. Végtelen türelemmel, ugyanakkor rendíthetetlen „miheztartással”! Műveltsége, művészeti, irodalmi, zenei ismerete tekintélyt parancsoló volt, de ha értő fülekre talált, szívesen megosztotta gondolatait. Aki közelebb tudott hozzá kerülni, aki megismerhette tanárként, barátként, azon kivételek igazolhatják, hogy nagyon lehetett tisztelni és szeretni Gera Mihályt. Az igazsághoz tartozik, mindig a munka, az együttes tevékenység, a következő feladatra való készülődés, az együtt alkotás adta a barátságának ízét zamatát.
Gaál Zoltán